"Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." (Jn 11,25)
Néha szinte megfoghatónak érezzük Isten jelenlétét, máskor pedig olyan, mintha elrejtőzött volna. Különösen akkor tűnhet távolinak a Mindenható, ha elveszítünk valakit, akit szeretünk. Hitünk szerint Isten ilyenkor is mellettünk van, és elkíséri az úton azt is, aki eltávozott közülünk. Mindez kifejezésre jut az evangélikustemetési liturgiában, melynek alapja a halál elkerülhetetlenségének tapasztalata és a feltámadásba vetett reménység.
A temetés liturgiája
A temetés liturgiája tömören összefoglalja a gyász folyamatát. Jelképei segítenek az elválásban, a búcsúzásban. A temetés liturgiája általában két helyen, a ravatalnál, majd ezután a sírnál történik. A temetésen a gyászolók mellett ott van a keresztény gyülekezet is. Akkor is így van ez, ha a gyülekezetet csak a lelkész képviseli. A gyülekezet a jelenlétével kifejezi azt, hogy részt vesz a gyászolók fájdalmában. A temetés kezdetén és végén, illetve a sírhoz menet a a gyülekezet énekei szólalnak meg. A lelkész Isten kegyelmét, a halál legyőzésének ígéretét hirdeti, és az igehirdetésben az elhunyt életének személyes összefüggésében szólal meg a keresztény hit reménysége az elmúlással szemben.
Megemlékezés imádságban
Előre ment szeretteinkről a temetést követő vasárnap, az istentiszteleten imádságban emlékezünk meg. Hasonló megemlékezésre sor kerülhet például a temetés évfordulóin, vagy az óév esti istentiszteleten. A megemlékezést a lelkészi hivatalban, vagy telefonon kell előre egyeztetni.
