I.RÉSZ

Narrátor: Kedves Testvérek! Templomunk 130 éves évfordulóján időutazásra hívjuk gyülekezetünk minden tagját. Ha egy pillanatra lehunyjuk szemünket és belemerülünk az idő feneketlen mélységébe, akkor máris 1865 őszének egyik vasárnapján találjuk magunkat. Korán reggel van. A répcelaki családok istentiszteletre készülnek. Hallgassunk csak bele az egyik család készülődésébe.

Apa: Gyermekeim mielőtt útra kelnénk, gyertek csak ide a családi asztalhoz, mondjuk el együtt Luther Mártonunk reggeli imáját.

Anya: Kulcsoljuk össze a kezünket! Hálát adok Neked, mennyei Atyám, szeretett Fiad, a Jézus Krisztus által, hogy ma éjjel minden kártól és veszedelemtől megőriztél, és kérlek, őrizz meg engem a mai napon is a bűntől és minden gonosztól, hogy minden cselekedetem és egész életem tetszésedre legyen. Mert én magamat, testemet, lelkemet és mindenemet kezedbe ajánlom. Szent angyalod legyen velem, hogy a gonosz ellenség erőt ne vehessen rajtam Ámen.

Apa: Édesanya jól öltöztesd fel a gyerekeket nagy a szél odakint. Míg átérünk Újfaluba nehogy átfázzanak.

1Fiúgyermek: Miért kell ilyen rossz időben templomba menni? Olyan hosszú az a két órás gyalog út.

Apa: Fiam ez egy evangélikus családban nem kérdés. Az Úr napja van. Ha fúj, ha esik, ha tűz a nap, nekünk templomban a helyünk. Na de siessünk már. Látom a csányigi testvérek már javában jönnek. Csatlakozzunk hozzájuk.

Leánygyermek: Édesanyám én úgy szeretem amikor a csányigiak jönnek. Olyanok mint egy hömpölygő fekete hullám. Nézze édesanyám ott jönnek István bátyámék. Engedje meg, hogy velük menjek.

Anya: Rendben, de aztán a templom előtt várj meg minket.

 

II.RÉSZ

Narrátor: Őseink Répcelakról és Csánigról 2-2 és fél óra alatt értek át Uraiújfaluba. Közben mindenféléről szó esett. Megvitatták az aktuális politikai helyzetet. Mert a magyar mindig szeretett politizálni. De szó esett munkáról, a földről, állatállományról és persze gyülekezetről meg az oly annyira hiányzó templomról.

1Férfi: Adjon Isten Gyula bátyám! Erős vár a mi Istenünk. Ej de szép volt a tegnapi nagy ünnep. Van most már vasutunk Soprontól Nagykanizsáig. Állítólag az uralkodó is ott volt. Ő nyitotta meg.

2Férfi: Erős vár a mi Istenünk Lajos ecsém. Uralkodó ide uralkodó oda, nem tudtam ott lenni. Gyönyörű új bornyút ellett a tehenem. Szaporodik az állományom, soha nem volt ilyen jó évem. Gabnából is adott a Jó Isten eleget, csak győzzük munkával.

3Férfi: Jó reggelt testvérek. Miről folyik a disputa?. Hallom Lajos az uralkodót említette. Aztán kiegyezünk-e vagy sem. Magam sem tudom mi lenne a jó. Deáknak is igaza van, de én Kossuth felé hajlok.

1Férfi: Aztán Imre bátyám el tudjuk-e mi dönteni a nagy politikát. Kossuth vagy Deák nekem mindegy. Inkább arról beszéljen mi volt a presbiterek tanácskozásán.

3.Férfi: Hát fiam. Örvendetes híreim vannak. Megvesszük a Kisfaludy házat. Ott lesz az iskolánk meg egy kis tanítói lakás. Aztán tudod szóba hozatott saját lelkészünk ügye is. Bakk János nagytiszteletű urunk Újfaluban igencsak gyengélkedik. Nem tudom meddig élteti a hatalmas Úr Isten. Körmenden van egy ifjú káplán, Kund Sámuel. Német ajkú. Az a hír járja, hogy ég a szíve Isten ügye iránt, meg aztán kitűnő szónok, derék prédikátor.

2Férfi: Ilyen fiatal ember kell nekünk. Ő legyen a mi első lelkészünk. Jó pásztor kell a nyáj élére. Önálló gyülekezet önálló lelkész önálló templom, csak ezt adná meg a mi Mennyei Atyánk

Leánygyermek: Édesapám az Úr Jézus mondta Aki kér kap. Én bizony kérni fogom az Ég Urát adjon nekünk tisztelendő urat és egy nagy templomot, amelynek a tornya a felhőkig ér.

Édesanya: Ne álmodozz Eszterem. Még hogy templom. Nem kis dolog az csillagom. Nézd meg is érkeztünk, ez a mi templomunk, itt Újfaluban. Gyerekek gyorsan üljetek le. Kezdődik az istentisztelet.

 

III.RÉSZ

Narrátor: Bakk János uraiújfalusi lelkész halála után gyülekezetünk önállósult és meghívta első lelkészének Kund Sámuelt. Már az ő vezetésével zajlott az a történelmi jelentőségű presbiteri gyűlés, amelyen elhatározták a templom építését. 1868. január 6. van Vízkereszt ünnepén este 6 óra.

1 Presbiter: Nagytiszteletű uram. Oly szépen végzi közöttünk pásztori munkáját. Gyarapszik az Isten népe közöttünk. Fájdalmasan kell azonban megemlékeznem mindannyiunk érzéséről. Imaházunk bizony kicsi vallásos népünk egészének.

2 Presbiter: Sokakat bizony visszatart testvéreim imaházunk kicsiny volta. Aki bélül van a kevés levegővel küszködik, aki meg kívül rekedt a zord időjárással.

3 Presbiter: Nagytiszteletű uram. Látja szívünk forró vágyát. Híveink számára megfelelő nagyságú templom kell. Kérem a presbiter urak nevében, álljon e dicső munka és nagyszerű vállalkozás élére.

4 Presbiter: Anyagkészletünk is van bőségesen. Ha minden családra 20 forint kivettetik, akkor a 14.000 Ft elégnek tetszik.

Kund Sámuel: Tisztelendő presbiter uraim. Szívük buzgó vágyában magam is osztozom. Látom híveim vallásos buzgalmát, saját templom utáni sóvárgását. Meg aztán micsoda falu az hol templom sincsen szeretett keresztyén hazánkban. E szégyent letörölni igyekezzünk Répcelaknak és Csányignak templomot építünk. Isten segedelmével vállalkozásunkat koronázza siker.

5 Presbiter: Közös óhajunk mindannyiunknak, hogy építendő  templomunk formázza az uraiújfalusi templomot, de tornyunk annál semmi esetre sem lehet kisebb.

6 Presbiter: Felajánlást teszek testvéreim. Állataim és szekereim az Úr rendelkezésére állanak. Az Alpok erdeiből megfelelő mennyiségű fát hoznék. Lenne testvér ki társul velem?

7.Presbiter: Vagyunk jó néhányan gazdák kik veled megyünk. De némelyeknek követ kell szállítani a Ragyogó hídján át a Ság hegyéből.

Kund Sámuel: Ha elfogadtatik, legyen építőmesterünk Geschrey Lajos sárvári atyánkfia, kinek keze munkája megbízható és alapos. Pallér András legyen ácsmesterünk, Pacher János a legjobb hírű locsmándi cserepes, Hákki Károly legyen asztalosunk, Pertorini Ferdinánd pedig bádogosunk. Závár János és Sztoje András kitűnő soproni lakatosok. Őket bízzuk meg. Üvegesnek pedig javallom Schuszter Károlyt festőnek a nagy hírességű Záborszky Andrást és Lóher Gyulát. Elfogadják e presbiter uraim.

Presbiterek: Elfogadjuk!

Kund Sámuel: Akkor hát a hatalmas Isten és az Ő szent Fia legyen velünk mikoron is belevágunk e dicső vállalkozásba.

IV.RÉSZ 

Narrátor: 1870. november 13.-ára ünnepbe öltözött a Répcelak-Csánigi Evangélikus Gyülekezet. Főtisztelendő Karsay Sándor szuperintendenst kerületünk akkori püspökét és Poszvék Sándort a vasi közép egyházmegye esperesét várták a nagy napra. Szombat estére már mindenki elkészítette a szívét a másnapi nagy ünnepre. A falura meghitt csend borult. Az otthonokban a jövőről beszélgettek.

Anya: Eszterem, gyere csak ide. Ülj a térdemre. Tudod kislányom neked lett igazad. Valóban, aki kér az kap. Ez most már a mi templomunk. A laki templom. Csányigiaké és répcelakiaké. Mienk és az utódainké.

Leány: Édesanyám most, hogy áll a templomunk, úgy örülök, de mondja csak minek is templom ha a hatalmas Istent nem tudja befogni.

Anya: Csillagom. Ha vándor közeledik falunk határához, már messziről látja a tornyot. Azt gondolja magában itt Istenfélő emberek laknak, ha baj ér bizonnyal befogadnak. Meg aztán tudod mutatja nekünk a torony merre is tájékozódjunk.

Leány: Anyuka. Isten mire akarja használni a mi templomunkat?

Anya: Tudod neki a mi templomunk, olyan mint egy fogantyú. Nézd csak, mint itt ezen a lábason. Hatalmas kezével belekapaszkodik és fölemeli magához egész falunk népét. Ha sírunk, megvigasztal, ha bűn húz lefelé feloldoz, ha tehetetlenek vagyunk kimozdít bennünket, ha örülünk velünk együtt akar örülni.

Leány: Édesanyukám ugye a mi templomunk örökké fog állni, mert ha nem én mindjárt sírok.

Anya: Kicsim, azt hogy a mi templomunk meddig fog állni azt csak Isten tudja. Tudod, ha nagy leszel neked is lesznek leánykáid meg fiacskáid. Aztán meg azoknak is, így követik egymást apák és fiak. Most ha lehunyom a szemem, arra gondolok vajon 2000-ben áll- e még a mi templomunk, akkor lesz 130 éves, és lesznek-e benne evangélikusok? Adná Isten, hogy így legyen! Tudod kicsim aztán lesz egy nap, amikor sem a mi sem pedig mások templomára nem lesz már szükség, Isten lesz minden mindenekben!


A hangjátékot Verasztó János írta és 2000. november 12-én hangzott el az ünnepi istentiszteleten.
A képek a “Csak az Úrnak nagy kegyelme” című gyülekezettörténeti könyvből származnak.